Jelentősen romlott a fogyasztók hangulata: 2012 óta nem történt ilyen Amerikában
Jelentősen romlott a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban augusztusban az amerikai-kínai vámháború hatására.
Jelentősen romlott a fogyasztók hangulata az Egyesült Államokban augusztusban az amerikai-kínai vámháború hatására.
Két szemléletes ábrát mutatnak a Bank of America Merrill Lynch kötvény- és devizapiaci stratégái pénteki hírlevelükben arra, hogy milyen "veszélyesen jól" előrevetítik az amerikai részvénypiaci esések előbb a fogyasztói hangulat elromlását, ami aztán a lakossági fogyasztás romlásában is megjelenik. Éppen emiatt különösen fontosnak tartják, hogy a jövő héten megjelenő amerikai adatok pontosan mit mutatnak majd és ha gyengére sikeredik a fogyasztói hangulatindex, akkor elkezdhet aggódni a piac amiatt is, hogy mi lesz az amerikai lakossági fogyasztás terén.
A várt 93 ponttól kissé elmaradt, de így is szépen, 92,6 pontra emelkedett decemberben a Conference Board fogyasztói hangulatindexe a novemberi felülvizsgált 91 pontról.
Az amerikai fogyasztói hangulat index 7 éves csúcson jár, a chicagói körzet üzleti hangulatindexe pedig 1 éves csúcsra kapaszkodott - derült ki a péntek délután közzétett legutóbbi felmérések alapján.
Az augusztusi előzetes eredményeknél jobban alakult a fogyasztói hangulat az USA-ban - derült ki a Michigani Egyetem felmérésének végleges adatközléséből. A fogyasztói hangulatindex értéke 82,1 pontra emelkedett, ami nemcsak az előzetes eredményeket (80,0), de a konszenzust (80,5) is felülmúlta. Ugyanakkor a több havi trendet vizsgálva a fogyasztói hangulat romlását látjuk.
Júniusban a vártnál pesszimistábbak voltak az amerikai fogyasztók - derül ki a Michigani Egyetem felmérésének előzetes felméréséből. A fogyasztói hangulat index értéke 84,5 pontról 82,7 pontra csökkent, míg a konszenzus 83 pont volt.
Májusban jelentősen javult a fogyasztói hangulat az Egyesült Államokban. A Michigani Egyetem fogyasztói hangulat indexét felfelé korrigálták. A 84,5 pontos érték közel hatéves csúcsnak számít.
A világűrre is kiterjedhet a fegyverkezési verseny.
Nem tudni, mi volt a célja ennek az egésznek.
Vizsgálják a lehetőségeket.
Milyen árfolyamra készüljünk idén?
Most a kis kapitalizációjú papírok ideje jön?
Tévhit, hogy az átlagnál jobban melegszenek és sötétek?